Átláthatóság – ez a varázsszó, amit Brüsszelben minden második mondatban hallani. Ők a jogállamiság bajnokai, az átláthatóság védelmezői, a demokrácia fáklyavivői – legalábbis addig, amíg nem az ő zsebeikbe és háttéralkuikba világítunk bele.
Most, hogy a magyar kormány – teljesen jogosan – elkezdte feltárni, ki finanszírozza a hazánkban terjedő liberális propagandát, hirtelen megváltozott a zene. A „független” sajtó, a „civil” szervezetek és „jogvédők” mögött felbukkanó külföldi pénzcsapok ugyanis kellemetlen kérdéseket vetnek fel.
Ki pénzeli ezeket a kampányokat? Miért érdeke valakinek külföldről befolyásolni a magyar közvéleményt? Miféle átláthatóság az, ahol csak mi legyünk átláthatók, de ők nem?
Úgy tűnik, ha nem ők tartják a zseblámpát, hanem rájuk világítunk vele, akkor zavar támad. Hirtelen mindenki sértve érzi magát, mindenki cenzúrát, elnyomást, diktatúrát kiált. Pedig nem történik más, mint hogy a magyar emberek végre megtudják: a „függetlenség” mögött gyakran nagyon is jól meghatározható, politikai érdekek húzódnak meg – külföldről finanszírozva.
Csak nem vaj van a fülük mögött?
Aki tisztességes, annak nincs mit titkolnia. Aki valóban független, az nem külföldi nagykövetségek bankszámláiról várja a következő utalást. És aki őszintén hisz a demokráciában, az nem fél attól, hogy a polgárok tudják, honnan jön a pénz, ami a „független” médiát, a „civil” hangokat és a „társadalmi kampányokat” működteti.
A magyar emberek nem ostobák. Megérdemlik az igazságot. És igen, joguk van látni, kik próbálnak a háttérből beleszólni a nemzeti szuverenitásba.
Ez az igazi átláthatóság. A többi csak maszlag.