Vannak pillanatok, amikor megérzed, hogy történik valami fontos. Nem harsányan, nem dobpergés közepette. Hanem úgy, ahogy a villám csap le egy viharos nyári éjszakán: hirtelen, elemi erővel, és nincs több kérdésed. Ma reggel egy ilyen pillanat volt. A serpenyőben tojás sercegett, a TV -ben Orbán Viktor beszélt a CPAC Hungary színpadán. És mire kész lett a rántotta, valami bennem is megszületett újra.
A beszéd nem szimpla politikai blabla volt. Nem kampányduma. Hanem hitvallás. Ütős, karcos, egyenes. Mert aki a békéről beszél, annak ma bátorság kell. Aki kimondja, hogy Magyarország a magyaroké, és nem lesz a globalista térdre kényszerítés díszlete, azt ma ellenségként kezelik odakint. De itthon? Itthon újra reménnyé válik.
“A szuverenitás nem alku tárgya.” – hangzott el a színpadról. És nem volt szükség magyarázatra.
Mert tudjuk, miről beszél. Évek óta nyomnak, szorítanak, zsarolnak bennünket. Be akarnak sorolni minket egy világképbe, ahol nemzetek nincsenek, csak fogyasztók, szabadság nincs, csak előírás, és hagyomány sincs, csak aktuális trend. De mi nem kérünk ebből. És ezt ma, Orbán Viktor nevében, Magyarország nevében ki is mondtuk.
- Nem hajolunk meg.
- Nem kérünk bocsánatot, hogy magyarnak születtünk.
- Nem adjuk fel, hogy a gyerekeink ne idegen zászlók alatt nőjenek fel.
Miközben a tojás a tányérra került, a szívemben valami mást is éreztem: büszkeséget. Mert jó helyen vagyok. Mert ez az én hazám, és ez a haza most végre megint felemeli a fejét. Hányszor mondták már, hogy legyünk óvatosak? Hogy ne provokáljunk, ne beszéljünk túl hangosan, ne legyünk "radikálisak"? Elég volt a csendből. Elég volt az óvatoskodásból.
Most szóljunk hangosan, magyarul, tisztán, bátran:
Mi vagyunk a nemzet, és nem kérünk abból a világból, ahol nem szabad magyarnak lenni.
A Harcosok Klubjának ideje eljött.
Nem ököllel, hanem szívvel. Nem gyűlölettel, hanem hittel. De készen állva. Mert a 2026-os választás nem csak politika lesz – hanem ütközet. A magyar jövőért. A gyermekeinkért. A földért, a hagyományért, a szabadságért. Ha most nem állunk ki, akkor soha többé nem lesz lehetőségünk. Ha most nem mondjuk ki, hogy elég volt, akkor minket is elnyel a globalista gépezet.
De én hiszem: nem fognak elnyelni bennünket.
Hiszem, mert láttam ma reggel azt a tekintetet a színpadon, amely mögött nincs kétség. Csak akarat. Csak irány. Csak hit. És ez a hit most nekünk is újra kell, hogy erőt adjon.
Kedves Barátaim, magyar testvéreim!
Most jön a mi időnk. Ne hallgassatok! Ne féljetek! Ne hajtsátok le a fejeteket, ha kigúnyolnak, ha kritizálnak, ha lenéznek benneteket, mert a hazátokat szeretitek. Legyetek rá büszkék! Aki a nemzetét védi, az a jövőt védi. Aki a családot, az életet, a gyökeret tartja fontosnak, az nem múltban él, hanem jövőt épít.
Legyetek bátrak! Mert bátorság nélkül nincs szabadság. És nincs hazaszeretet, ha csak ünnepnapokon merjük kimondani.
Orbán Viktor ma reggel nem csak egy politikai beszédet mondott. Ő ma nekünk üzent. Neked. Nekem. Minden magyar hazafinak, aki még hisz abban, hogy nem késő.
A serpenyő ma üres lett. De a szívem megtelt.
Béke. Szuverenitás. Magyarország nem hajol meg.
És én ott leszek 2026-ban. Mert ez a harc a miénk. És nincs vesztenivalónk – csak a hazánk.